Tartalékos ezredes lett a kormánymegbízott – Kossuth karddal búcsúzott a megyei védelmi bizottság a megyei rendőr-főkapitánytól

Tartalékos ezredesként vezette le a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság ez évi utolsó ülését dr. Juhász Tünde kormánymegbízott. A kormányhivatal vezetőjét – aki a megyei védelmi bizottság elnöke is egyben – az ülés előtti percekben önkéntes műveleti tartalékos ezredessé nevezték ki. Ezt követően a megyei védelmi bizottság elköszönt dr. Lukács János vezérőrnagy, megyei rendőr-főkapitánytól, aki a nyugdíjba vonulása előtti utolsó védelmi bizottsági ülésen vesz részt.

A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság idei utolsó ülését tartotta november 23-án, Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában. Az értekezlet azonban nemcsak a helyszín miatt számított különlegesnek. A védelmi bizottság tagjai jelenlétében az ülés előtti percekben önkéntes műveleti tartalékos esküt tett és tartalékos ezredesi rendfokozatot kapott a megye kormánymegbízottja.

Mint ismeretes, dr. Juhász Tünde az elsők között jelentkezett a „Zrínyi 2026” Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban meghirdetett önkéntes tartalékos szolgálatra, majd a sikeres alkalmassági vizsgálat után 2017. augusztus 20-án, Ópusztaszeren írta alá erről szóló szerződését.

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott Kossuth-kardot adományoz dr. Lukács Jánosnak.

Az ünnepélyes eseményen elhangzott: a kormánymegbízottak, mint önkéntes műveleti tartalékosok, „tartalékos ezredesi” rendfokozatban a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állományába tartoznak, azon belül az adott megyében a tartalékos rendszer és a civil társadalom közötti összekötőként képviselik mindazon értékeket, amelyeket a haza védelme, a „honvédelem, mint nemzeti ügy” jelent. Figyelemmel kísérik és támogatják az adott megyében a tartalékos rendszer kiépítésének helyzetét, részt vesznek a részükre szervezett kiképzési és egyéb katonai programokon, de ezen kívül tényleges katonai szolgálatra nem kerülnek behívásra, továbbra is ellátják a fővárosi, illetve megyei védelmi bizottságok elnöki teendőit.

Dr. Juhász Tünde a kinevezése kapcsán kijelentette, hogy mint a Megyei Védelmi Bizottság elnöke, mint kormánymegbízott, nyilván messzemenőkig a haza szolgálatára tevékenykedő emberként mostani szerepvállalásával is segíteni kívánja a honvédelem ügyét. „Csongrád megyében még néhány tízen jelentkeztek eddig önkéntes állományba, de én bízom benne, hogy  – az én példamutatásommal is –  ez a szám gyarapodni fog.”

Az ezred technikai eszközeinek megtekintése.

Ezt követően dr. Lukács János vezérőrnagy, megyei rendőr – főkapitány köszönt el a bizottság tagjaitól, ugyanis nyugállományba vonulása előtt ma utoljára vett részt a védelmi bizottság ülésén. Dr. Juhász Tünde egy Kossuth-kardot adományozott a testület ajándékaként emlékül és kiemelte: dr. Lukács János úgy tudott egy hivatás országosan ismert és elismert szakemberévé válni, hogy soha nem hagyta el, mindig hű maradt Csongrád megyéhez. Itt született, itt végezte el az egyetemet, itt alapított családot és szolgálta hazáját a rendőrség kötelékében először, mint nyomozó, majd 1997 óta a megyei főkapitányság vezetőjeként.

A rendezvény keretein belül Antal László ezredes, a műszaki ezred parancsnoka bemutatta a szentesi alakulatot. A program részeként a bizottság tagjai statikus bemutató keretében közelebbről is megismerkedhettek a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerben alkalmazható műszaki technikai eszközökkel.

A soros ülés után az érdeklődők megtekinthették az alakulat csapatmúzeumában berendezett állandó kiállításokat, melyen megismerkedtek helyőrségünk katonatörténetével a huszároktól napjainkig.

Fotó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred
Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.