Ösztöndíj a felsőoktatásban tanulóknak

Szentes Város Önkormányzata ebben az  évben is pályázatot hirdetett a felsőoktatásban résztvevő diákok számára, egyszeri ösztöndíj támogatásra. Azok a tanulók, akik családi és szociális körülményeik alapján a kiírási feltételeknek megfeleltek, a megadott határidőig adhatták be pályázatukat. Ebben az évben 89 tanuló összesen 3 940 ezer forint összegben kapott támogatást, személyenként 20 és 50 ezer forintot.

Szirbik Imre polgármester köszöntötte a megjelent pályázókat és kifejtette: ahogyan a világ egyre inkább kitárul a tudásunk gyarapodása által, akkor érezzük igazán, még mennyi mindent nem tudunk. Amíg az ember fiatal sok mindent tervez és szabad szeretne lenni. A tudás esély az életre szóló jó választásra, ám az az igazi, amikor az is tudatosul bennünk, hogy csak magunkra számíthatunk, s ily módon leszünk képesek a problémáinkat megoldani, mert ez a valódi szabadság. A döntés a tiétek, de a felelősség is. A szabadság nem csak jog és kötelesség, óriási felelősség is – mondta.

Szirbik Imre beszéde.

Szólt továbbá arról, hogy ehhez az ösztöndíjhoz nem társul írásbeli kötelem, ehhez a közösséghez tartozva csak annyit kért, lehetőség szerint tanulmányaik befejeztével maradjanak itthon. Ám aki úgy érzi, “kinőtte” ezt a várost, országot, sose felejtse, honnan indult, s hogy ez a város mindig visszavárja.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

A fiatalok átveszik az egyszeri támogatást.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.