Fókuszban a szüret

A Farkas Antal Utcai Tagóvoda szeptember 22-én pénteken délelőtt tartotta óvodai szüreti programját, amelynek keretében a legnagyobbak, a Pillangó csoport lepte meg műsorral a kisebbeket. A gyerekek bepillanthattak az őszi foglalatosság jellemző munkafolyamataiba, kézműves foglalkozást is rendeztek számukra, majd mustot is kóstolhattak.

A Mosolygósabb Régióért Egyesület pedig a Kiséri Kulturális, Ismeretterjesztő Napok keretében Juhász Katalin előadóművésznő őszi hangulatú műsorával lepte meg az óvodásokat. A művésznő ezen a délelőttön a Szent Anna Utcai óvodásokat is meglátogatta és szórakoztatta.
 
Köszönjük a Kiséri Kulturális, Ismeretterjesztő Napok támogatását Szentes Város Önkormányzatának, a Szentes Városi Szolgáltató Kft-nek, a Szentes Városért Közalapítványnak, valamint a TEJSZOLG Szentes Kft-nek.

Kis pillangók nagyszerű műsora.

Így készül a sárkány Juhász Katalinnal.

A gyerekek elővarázsolják a sárkányt.

Már a Szent Anna utcai óvodásoknál vagyunk.

A művésznő megtáncoltatta a kicsiket.

 Kép és szöveg: dite
(A képek rákattintással nagyíthatók!)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.