Programdömping az elkövetkező napokban

Szeptember 12-én sajtótájékoztató keretében kapott Szentes és térsége lakossága invitálást az elkövetkező napok helyi eseményeire. A sajtótájékoztatón dr. Demeter Attila alpolgármester összefoglalóan szólt arról, hogy ezekben a napokban testvérvárosi delegációk érkeznek városunkba, ugyanakkor a szentesi képviselő-testület részéről Szirbik Imre polgármester, dr. Szabó Andrea és Kiss Csaba képviselők pedig a lengyelországi Skierniewicébe látogatnak.

A legfiatalabb testvértelepülésünk, Sepsiszentgyörgy delegációja már ezen a napon megérkezett, és a helyi gazdaság szereplőivel, a gazdasági környezettel ismerkednek az ipari park vállalkozásainál folytatott látogatások során. Szeptember 15-én pénteken 9 órakor azonban kerekasztal beszélgetésen, várhatóan a topolyai és a finnországi Kaarina városának képviselői társaságában cserélnek eszmecserét a közös együttműködés lehetőségeiről.
Dr. Demeter Attila alpolgármester invitált minden szentesit az ugyanezen délelőttön zajló “Szeretet mindent elfogad…” c. hagyományos rendezvényre a városi sportcsarnokba, a Mobilitási hét valamint a Térfesztivál, Bor- és Pálinka ünnep eseményeire.

Vidovicsné Molnár Zsuzsanna az önkormányzat civil és esélyegyenlőségi referense arról számolt be, hogy a Gondozási Központ által szervezett “Szeretet mindent elfogad…” rendezvény a fogyatékkal élő embertársaink szeretetteljes nagy találkozója, idén is várhatóan legalább háromszáz főt mozgat meg. A Mobilitási hét programsorozat keretében a mellékelt plakátok nyújtanak fontos útmutatást. Első alkalommal kerül sor a városi szintű Érzékenyítő napra szeptember 22-én, amikor a bíróság és a Kossuth téri körforgalom között lezárt területen a fogyatékkal élők helyi civil szervezetei adnak általános iskolás tanulók számára hasznos, érdekes feladatokat azzal a céllal, hogy jobban megértsék, átérezzék a fogyatékkal élő emberek mindennapi életének sajátosságait.

A Mobilitási hét programsorozata már szeptember 16-án elkezdődik – hallhattuk Kovács Zsuzsa ifjúsági és sportreferenstől. 21. alkalommal kerül sor a G-átfutásra Szentes és Csongrád önkormányzata közös szervezésében, ki-ki a hosszú, vagy a rövid táv teljesítésére vállalkozhat. Szeptember 22-ig minden korosztály kedvére válogathat a különféle programok közül, amelyek megrendezésében több civil szervezet és vállalkozás is részt vesz, így a Honvéd Rákóczi SE, a Varga-Bringa Kerékpárszaküzlet, a Legrand Zrt. vagy a Four Diamond Sportegyesület. De ezekben a napokban kerül sor a nagy Sportágválasztóra is.

Bocskay István ipari park referens elmondta, hogy eredményes látogatást tettek Prof. dr. Lantos Ferenc adjunktus társaságban Újszentesen. A látogatás célja elsősorban az agrárvállalkozások együttműködésének elősegítése volt. Jövőre lesz 50 éve, hogy Szentes és Topolya testvérkapcsolatra lépett, nemrégiben Szentes delegációja a topolyai expón járt. Szólt a sepsiszentgyörgyiek ipari parki látogatásának részleteiről, a Vedd és Védd a Szentesit mozgalom fellendüléséről. Az is kiderült, hogy a Térfesztivál programjában szereplő Titokra szombaton 17.30 órakor derül fény az azonos nevű sátornál.

(A képek rákattintással nagyíthatóak!)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.