Államalapító Szent István király ünnepén – Zenei tehetségekkel ünnepel Szentes

A városi ünnepség augusztus 20-án 18 órakor kezdődik az Ifjúsági Parkban. 18 órától a Szilver TSE táncosaié lesz a színpad, majd 18.30 órától a galántai születésű Takács Nikolas szórakoztatja a közönséget.

A zenész fiatalember már 8 éves kora óta indult a különféle tehetségkutatókon, nagyon szép sikerrel. A Pozsonyi Állami Konzervatórium klasszikus ének és hegedű szakán, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban jazz-ének szakon képezte magát tovább.
Életében az igazi fordulatot az adta, amikor 2005-ben Budapestre költözött, s ezzel jazz pályafutása is beindult. 2010-ben kiválóan szerepelt az X-Faktor c. televíziós tehetségkutató versenyben, majd megjelent első lemeze, amely gyorsan elérte a tripla-platina példányszámot. Azóta kiadott több lemezt, és teltházas koncertjei bizonyítják népszerűségét.

Őt követi a Fool Moon énekegyüttes, akikkel Nikolas már többször dolgozott együtt. A vokál együttes 2001-ben Szegeden alakult. Első lemezük 2003-ban látott napvilágot, igen sikeresnek bizonyult. A magyar mellett szívesen énekelnek angol, olasz vagy francia nyelven. Így dolgozták fel 2012-ben Michael Jackson és George Michael halhatatlan slágereit egy újabb lemezre. 2008-ban együtt dolgoztak Kováts Kriszta színművésznővel, irodalmi feldolgozásokat mutatva be. Ők az első olyan magyar pop zenekar, akik a pop a capella műfaját képviselik. Műsorukat 19 órától láthatja a közönség.
20.00 órakor Szirbik Imre polgármester köszönti az ünneplőket, majd sor kerül az ünnepi kenyérszegésre és kenyéráldásra, a helyi egyházak képviselői közreműködésével.

Az este további részében Gájer Bálint és zenekara lesz városunk vendége. 20.30 órától a 2013-as TV2 The Voice második helyezettje lepi meg a közönséget sármos énekstílusával. Gájer Bálintot a swing hercegeként tarják számon sokan, igazából ő a magyar swing’ n’ pop lendületes fiatal képviselője. Számos díj és elismerés birtokosa fiatalkora ellenére, ezen elismerések közül a 2015-ös Fonogram Zenei –díjat emelném ki. Saját dalai mellett, zenésztársaival, szívesen idézik fel a 30-40-es évek hangulatát, zenei világát, de gyakran énekel latinos és pop szerzeményeket is.
Az idei augusztus 20. ünnepség rendezvényei 22.00 órakor a tűzijátékkal zárulnak. Mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kíván a szervező Szentesi Művelődési Központ és Szentes Város Önkormányzata.
-dite –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.