Már a Dunán gyakorolnak…

A Red Bull Air Race verseny műszaki előkészítésén dolgoznak az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki ezred kijelölt alegységei.

A műszaki ezred katonái a múlt héten érkeztek meg az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Hadikikötőjébe, ahol már vízre tették a feladathoz szükséges folyami hídkompokat, melyekből megépítették az 4 db 80 tonna és 3 db 60 tonna teherbírású kompokat, hogy ezekre a Red Bull airgater csapata felszerelhesse a pilonokat (kapukat).

A mai napon, hétfőn lesz az első közös gyakorlás a Red Bull csapatával a nyílt Dunán. Minden komp kimegy és a kikötő előtti Duna szakaszon felállítják a pályát a Megyeri-hídig. Délután lehajóznak a Parlament elé a Lánchídig, hogy a kompparancsnokok lássák, hova kell majd állniuk és kikötniük a verseny alatt.

Szerda délután úsztatják a kompokat a verseny helyszínére, a budai oldali rakpartra, majd a következő négy napban gyakorló repülések lesznek. Ilyenkor a katonák már valós körülmények között hajtják végre feladatukat, reggel telepítik a pályát, délután pedig bontják.

Képek: Nagy Ferenc szakaszvezető

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.