Iparosok egymás között – Rendezvényekkel nyitnak

A Szentes és Vidéke Ipartestület május 5-én 18 órától tartotta az Ipartestület székházában éves közgyűlését, amikor a tagság elfogadta Kádasi Zoltán elnök beszámolóját, értékelték az elmúlt év gazdasági eredményeit, és a felügyelő bizottság jelentésével is egyetértettek.

2016 szeptemberétől az ipartestület önálló civil szervezetként működik, változatlan küldetéssel és célokkal, alkalmazkodva a törvényi előírásokhoz. Alapvető feladatát, az iparosság érdekképviseletét, továbbra is szem előtt tartja az elnökség, az országos szövetséggel karöltve keresik a problémákra a megoldásokat. Módjuk lesz erre május 22-én is, hiszen az országos elnökség ekkor tartja ülését Budapesten.
Az elnök beszámolójában kiemelte, hogy az országos elnökség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Társadalomkutató Tanszékének együttműködése keretében végzett kutatás anyagába 25 szentesi vállalkozás véleménye került bele.

Az Ipartestület rentábilis gazdálkodás mellett, egyre több figyelmet fordít a székházuk aktívabb kihasználására. Családi és szervezett rendezvények bevételéből is próbálnak forrásokhoz jutni a civil szervezetük fenntartásához. Július elsején családi nappal egybekötött bemutatkozó, tagjaik tevékenységét szemléltető kiállítást szerveznek. A város lakossága számára nyílt rendezvény várja majd látogatóit.
Az iparosgyűlés résztvevőit köszöntötte Szirbik Imre polgármester és Antal Balázs Tibor a városfejlesztési bizottság elnöke, akik támogatásukról biztosították a szervezetet. Azonban anyagi helyzetük stabilitását megteremteni, a vagyonfelélés folyamatát megállítani az iparos tagságnak kell a jövőben.
Csendes Lajos alelnök levélben fordult a közgyűléshez, bejelentette, hogy egészségi okok miatt lemond tisztségéről. Személyi javaslatokat is tett, megjelölve lehetséges utódját. Ebben a kérdésben később döntenek a szentesi iparosok.

Kép és szöveg: D.T.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.