A COOP Érdemérem bronz fokozatát Csatordai Lajos kapta – A gyökerek tisztelete mentén

Csatordai Lajos, a HUNOR COOP ZRt. kereskedelmi igazgatója és Mészáros Zoltán vezérigazgató pályafutásában jelentős a hasonlatosság. Mindketten gyakornokként kerültek a céghez és 30 éves koruk előtt lettek kereskedelmi igazgatók.

– Az Élelmiszeripari Főiskolát Szegeden végeztem, és 2004-ben, édesanyám, aki az ÁFÉSZ könyvelője volt, biztatására választottam a gyakornoki időm teljesítésére a mostani munkahelyemet. Alkalmazotti jogviszonyba csak 2007-ben kerültem, és azóta folyamatosan a HUNOR COOP-nál dolgozom – említette a kitüntetett.
– A napi munkája során melyek a legkomolyabb kihívások?
– Nagyon szerencsés vagyok, mert jó csapatot sikerült magam köré verbuválni. A legnagyobb kihívást a humánerőforrás gazdálkodás jelenti, hiszen közel négyszáz munkavállaló létszámfeltöltéssel, betanításával, képzésével, motiválásával járó teendők hárulnak rám – mondta.
– A kereskedelmet az informatika támogatja, ma nincs már leltárívezés, vagy kézzel rendelésírás, azonban a számítógép mögött is emberek ülnek. Cégünk az emberközpontúságra, a csapatmunka jelentőségére alapoz, legfőbb értékünk munkatársaink szaktudása, szorgalma.

– A dolgozók képzésével kapcsolatban milyen feladatok merülnek fel?
– Nincs nálunk olyan év, amikor a dolgozó legalább három napot nem azzal tölt, hogy képzésen vesz részt. A különféle szakterületeknek megfelelően mindenki sajátos továbbképzésen tudja ismereteit bővíteni, ezen felül kommunikációs tréningeket is tartunk. A boltvezetőknek minden év májusban külön háromnapos tréning van, amikor egy-egy problémakört elemzünk, a közösen kialakított álláspontot beépítjük a mindennapi munkánkba.
– Minden dolgozó, mielőtt munkába áll, találkozik Önnel?
– A klasszikus munkaügyi feladatokat a gazdasági osztály végzi, míg a kiválasztás és a képzés az én hatáskörömbe tartozik. Ezek után valóban minden dolgozó velem is találkozik.
– Melyek a további meghatározó feladatok erre az évre?
– Idén is több áruház részleges vagy teljes felújítására kerül sor. A beruházási folyamat mind a 26 települést érinti, ahol üzleteink vannak, így Szentesen a Kertvárosi Szuper COOP áruház kerül majd sorra. A napokban készült el a derekegyházi áruházunk belső felújítása, bútorzat cseréje. De az idén megújul a Szegvár központi és a Fábiánsebestyén Köztársaság utcai áruházunk is. Az a cél, hogy üzleteink jól átlátható, kényelmes környezetben, bővülő friss áruválasztékkal várják a vásárlókat.
– Ennyi feladat mellett, ami szabadideje marad, mivel tölti szívesen?
– Hobbim a ló- és állattartás, a mezőgazdasági munkák. A Mindszenti Lovas Klub elnöke is vagyok. Szabadidőmben a kislányom lovas karrierjét igyekszem építgetni. Évente 15-20 hízóbikát nevel fel a család a családi gazdaságban. Jól kiegészíti számomra a szellemi munka fáradságát a fizikai megterhelés, de nem bánom, hiszen a családi gyökerek és tudás továbbadását a kislányomnak ugyancsak fontosnak tartom.
Csatordai Lajos a HUNOR COOP Bálon vehette át Mészáros Zoltán vezérigazgatótól az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége COOP Érdemérem bronz fokozatát. Gratulálunk!

Dömsödi Teréz
Fotó: Vidovics Ferenc

Egy hozzászólás “A COOP Érdemérem bronz fokozatát Csatordai Lajos kapta – A gyökerek tisztelete mentén” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41113 online lapszámunk 3. oldalán. A “Megjelenít…” piros linkről letöltve olvasható.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.