Karnevál helyett maszkabál

Szentes Város Önkormányzata 15 éven keresztül rendezte meg a Városi Télbúcsúztató Karnevált. A rendezvény sikeres volt, de az elmúlt években azt vettük észre, hogy újításra van szükség. Azért, hogy a hagyományt folytatni tudjuk, és a város első számú nagy rendezvénye továbbra is a farsang jegyében induljon, átgondoltuk a program struktúráját.

Természetesen szeretnénk továbbra is vendégül látni óvodásokat, általános iskolásokat, egyéni versenyzőket, akik szívesen bemutatkoznak a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. Ám, hogy minél több látogató, és minél több korosztály jöjjön el hozzánk, szeretnénk a helyszínt és a műsorokat interaktívabbá tenni.
A fellépőkön kívül szeretnénk gyermek expóval is kedveskedni a látogatóknak, ahol a szentesi cégek bemutatják áruikat, játékokat lehet kipróbálni a Szentesen először elérhető Mega Játékpark mellett.
Íme, további részletek programunkról:
Rendezvényünk az I. Interaktív Gyermek Expó és Maszkabál nevet kapta, amely február 25-én ingyenesen látogatható minden kedves vendégünk számára a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A programok 9 órakor kezdődnek a Victoria Fitness SE akrobatikus bemutatójával. Majd a nagyszínpadot a legkisebbek farsangi mulatsága tölti meg látnivalóval.
Az interaktív expó közreműködői, legalább 15 standon várják majd hasznos elfoglaltsággal a kicsiket. Lesz bababarát terület, Mega játék és X-boksz szórakoztatja a gyerekeket. Farsangi fánkot, derekegyházi palacsintát is fogyaszthatnak közben. 11 órakor POM-POM koncert zárja a legkisebbek maszkabálját. 12 órától ugyanis az iskolások veszik birtokukba a színpadot. A tét egy szigligeti hosszú hétvége, bizonyára megmozgatja a nebulók és szüleik kreativitását. Közben a sportcsarnok előtt felépülő gasztro-tér és a városnéző kisvasút is tartalmas kikapcsolódást kínál a nézelődőknek.
A program harmadik felvonását jelentő jelmezes felvonulás 16.30 órakor kezdődik, 17.15-kor kerül sor a téltemető ceremóniára az ifjúsági parkban. 18.10 órától tovább folytatódnak a színpadi programok a sportcsarnokban. Ismét fellép a Victoria Fitness SE, majd a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány. 19 órára érkezik FREDDIE, aki, csapatával élő nagykoncertet ad a közönségnek.
Jó szórakozást egész nap mindenkinek!

Megjelent: http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41034

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.