Képviselő-testületi ülések 2000-2016 – Minden szó megvan…

Lapunk is gyakran tudósított már az 1990 utáni testületi ülésekről is, ám olykor elakadunk, ha emlékeink között kell korabeli eseményekre „rákeresni”. Már nem sokáig kell az emlékezetre hagyatkozni, ha nem akarunk vaskos, poros papírkupacokban turkálni, hiszen a szentesi képviselő-testület üléseinek dokumentumai 2000 és 2016 évek között már nem csak papír alapon, hanem CD korongokon, és folyamatosan az ekönyvtárban is archiválva lesznek.

Tímár Ferenc okleveles mérnök-tanár, a városi könyvtár munkatársa november 28-án a könyvtár közönségének (képen) mutatta be, hogyan is lehet a képviselő-testület üléseinek digitális anyagaiban gyorsan és könnyen kutakodni, nézelődni.
Az előadás kapcsán Tímár Ferenctől először az előzményekről, arról érdeklődtem, hogyan jegyezte el magát a digitális archiválás sziszifuszi teendőivel.
– Előre bocsátom, nem egyedül az én munkám, többen, csapatban végezzük ezt a szép feladatot, amelyre még 2000-ben kaptunk megbízást az önkormányzat jegyzői irodájától. Ez a megbízás arról szólt, hogy CD korongokon (1 testületi ülés 1 korong) legyenek az ülések anyagai archiválva. Niethammer Zoltán kollégámmal azután a Szentesinfo.hu szerver többletszolgáltatását is kihasználtuk, így előbb 2012-ig a rádióközvetítések adta nyilvánosságot, majd ezután a televízió felvételeit felhasználva, már a hang-, ill. képanyaggal való rögzítés is megvalósulhatott.

– Ez azt jelenti tehát, hogy archiválva van minden, a képviselő-testületi üléseken elhangzott szó…
– Az érdeklődő valóban vissza tudja keresni, meg tudja hallgatni az őt érdeklő hozzászólásokat, egyetlen kulcsszóra keresve (pl. Petőfi Szálló) utána tud nézni az elmúlt történéseknek. Nem kell a levéltárban, a hivatalban, vagy esetleg a könyvtár pincéjében porosodó iratokat hosszadalmasan lapozgatni a kívánt adatokért.
– Mindehhez képest miben tud többet az ekönyvtár?
– Kedves elfoglaltságommá vált a helytörténet, s mivel a könyvtár nyertes pályázata kapcsán létrehozhattuk a helyi közgyűjtemény ekönyvtárát, azaz biztonságos tárolását, biztonsági mentését, ezt az értékmegőrző munkát már 5 éve én is végezhetem. Így a képviselő-testület üléseinek dokumentációját ide folyamatosan átköltöztetjük. A helytörténeti gyűjtemények ugyanis nagyobb biztonságban vannak egy digitális közgyűjteményben, mint a magángyűjteményekben, pl. egy honlapon. A hitelességhez és pontossághoz hozzá tartozik, hogy készül az 1990 és 1999 közötti képviselő-testületi ülések anyagainak feldolgozása is. A http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=40799 valamint a http://www.szentesinfo.hu/testulet/ weboldalakról böngészhetőek a már elérhető ülések dokumentumai – tudtuk meg Tímár Ferenctől.
Dömsödi Teréz
Fotó: Dobáné Éva

A cikk decemberi lapszámunkban jelent meg. Online elérhető http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=40920 az ekönyvtárban, a lap 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.