1956 emléke, és napjaink
Az én ötvenhatom” – hallhatjuk nap, mint nap a tévécsatornákon. Az emlékek felidézése, a még közkinccsé nem vált ereklyék összegyűjtése helyes és méltánylandó szándék. A médiában közzétett felhívást hallva indokoltan merül fel az a kérdés, mikor lesz végre maradéktalanul 56 forradalma és szabadságharca a mi közös 56-unk?
Számos tanulmány, történészi értékelés, kutatás próbálja 56 eseményeit elemezni és feltárni. 1990 óta nemzetünk szabadságharcának évfordulóit meg lehet ünnepelni, szabad már végre emlékezni is, és az iskolai tananyagba is végre, mint forradalom és szabadságharc, került beépítésre, s nem ellenforradalomként.
Ahhoz, hogy a jövő nemzedékei, és a jelenkor fiataljai magukénak érezzék 1956 történéseit, elengedhetetlenül szükséges, hogy az igazat, csakis az igazat ismerjék meg. Nincs helye sem jobb, sem baloldali csűrés-csavarásnak 56 vonatkozásában. Óvni kell 56 emlékét és jelentőségét, és hitelesen tanítani a fiataloknak. Sajnálatos módon még napjainkban is előfordul olyan történelem tanári torzítás, amely 56-ot a baloldali reformereknek tulajdonítja, és nem a nemzet közös szabadságvágyának. Jelenkorunkban a hiteles történelemtanítás jelentősége fokozottan felértékelődik, hiszen ha generációk sora nő fel a valós történelmünk ismerete nélkül, nem várható el fiataljainktól, hogy értsék a jelenkor kihívásait, s az sem, hogy akár a közvetett, vagy közvetlen demokrácia eszközével élve, a jövőjükről döntsenek. S az sem várható el, hogy a nemzeti oldalon sürgő-forgó pártkatonák közül felismerjék, ki az, aki szívből, hitből magyar, és ki az, aki csupán önérdekű karriermagyar.
Nemzeti sorskérdéseinket a súlyuknak megfelelően szükséges felismernie a magyar társadalom minden józanul gondolkodó tagjának. Sajnálatos, hogy október 2-án józanságból és hazaszeretetből a magyar társadalom csupán közepesre vizsgázott. 1956 forradalmának és szabadságharcának mártírjai bizony szomorúan nézhetik Isten országából a mai magyar valóságot, s nyugtázhatják, hogy közel 10 millió magyar közül csupán 3.418.387 szavazásra jogosult volt, akiben még él a hazaszeretet és a megmaradás iránti vágy önvédelmi reflexe. 1956-ban a magyarság csodálatos közös lelkiségről tett tanúbizonyságot, minden magyar egyet akart, a szabadságvágyó magyar szívek együtt dobbantak. Hol volt ez a közös lelkiség október 2-án? Hol van ehhez képest a jelenkor magyarjainak hazájáért való cselekvőképessége és felelősségérzete? Keserű szájízzel állapítható meg az, hogy az otthonmaradók hátat fordítottak az egykori mártírok és meghurcoltak örökségének.
Mikor lesz 56 a mi közös ötvenhatunk? Amikor a magyar szívek újra együtt tudnak dobogni egy közös cél érdekében, amikor a politika béklyójából kiszabadul 56 forradalma és szabadságharca, amikor egyik politikai oldal miatt sem válik magyar magyarnak gyilkosává, de ha kell, ma is közösen védené meg a magyarság a hazáját az idegen érdekektől.
Dr. Dóczi Margit
Gál Tamás (Rimaszombat) rajza