Elnémult a sport az “éterben”?

Kérdőjel illusztráció.“Szól a rádió…” (énekelte anno az LGT együttes népszerű slágerét). Igen, most is szól a rádió, de a szentesi sportbarátoknak augusztus 01-től a városunk sportéletét bemutató népszerű “Lelátó” című sportmagazin már nem szól, mert megszűnt. Szentes, mint Nemzeti Sportváros, sokak véleménye szerint “megérdemelte” a sportéletével foglalkozó sportmagazint. A háttér információ beszerzése végett az érintetteknél érdeklődtem.

Először HERING Viktort, a Rádió 451 sportműsorainak volt szerkesztőjét, a “Lelátó” műsorvezetőjét kértem, hogy ossza meg gondolatait: “… valóban augusztus 01-től a Rádiónál koncepcióváltás történt, amelynek keretében a sportnak fenntartott műsoridőt “elvették”. Sajnálom a történteket, mivel sokan jelezték, hiányzik az ilyen jellegű tájékoztatás, igény lenne (ha nem is a korábbi időtartamban) a sportműsorra.”
Megkerestem továbbá MAJZIK Attilát, aki készségesen a következőket mondta: “… a Rádiónk számára természetesen továbbra is fontos a helyi sportélet, ám az augusztus 01-i arculatfrissítés után nem egy, egyórás dedikált sportműsorban adunk teret az egyesületek képviselőinek és versenyzőinek, hanem a helyi hírekben. A többször ismétlődő helyi hírblokkoknak köszönhetően a sporthírek azokhoz is eljutnak, akiknek korábban nem volt módjuk a szerda vagy vasárnap délutáni sportműsort meghallgatni.”
Reméljük, a kedves rádióhallgatók (olvasók) választ kaptak a kérdésre, s nem maradt bennük hiányérzet. Bár “szól a rádió…” bennem azért maradt!

Dr. Dömsödi József

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.