Adj király, lecsót!

kiralyi-fozt-keszulKirályfik és udvarhölgyek, sok-sok munkahelyi, családi és baráti társaság élvezte egymás társaságát a tizenötödik Szentesi Lecsófesztiválon. A kedves papírkoronák által, mintha egy képzeletbeli vár belső élete elevenedett volna meg szeptember első hétvégéjére a szentesi Apponyi téren és környékén a HUNOR COOP ZRt. által szervezett nagyrendezvényen.

Ahány csapat, annyi ízlés és ötlet, de örömmel láthattuk azt is, hogy szép, egyedi terítékekkel, megjelenéssel varázsoltak mosolyt az érdeklődő nézelődők arcára. Lássuk ezek után, Fortuna kiknek kedvezett a jubileumi rendezvényen: az Arany Fakanalat a mátészalkai Rotary Club Szatmári szilvapálinkás lecsója, az Ezüst Fakanalat a Szilver Táncsport Egyesület ételkölteménye, míg a Bronz fakanalat pedig Csöpi és csapata főztje és megjelenése érdemelte ki teljes joggal, hiszen mindannyian kitettek magukért.

a-farkas-antal-utcai-abece-kollektivaja-is-kitett-magaert

A hangulat „királyságához” három színpadon több tucat fellépő is hozzájárult. Sokan választották a Deák Ferenc utcai rock színpad környékét is, ők annyiból is jól jártak, hogy a nagy árnyas fák bőven visszavettek a forróságérzetből.

a-voroskereszt-lelkes-csapata

Idén is rendkívül népszerű volt a Jótékonysági kóstolójegy, közel ezer adag ételt vásároltak az idei látogatók. Az ebből befolyt bevételt a házigazda HUNOR COOP ZRt. megháromszorozta, és 1 millió forintot utalt át a határon túli rászoruló gyermekek szívműtétére a ROTARY „Gift of Life” programja keretében.
Végül, a rendezvényen résztvevők körében elhangzott legütősebb mondatokkal invitáljuk meg Önöket a jövő évi nagy szentesi családi fesztiválra: „Itt mindig rendhagyó lecsót sikerül főzni, sosem olyan, mint odahaza. Az íze valahogy sokkal jobb lesz!” „Adj, király, katonát, még néhány kolbász karikát ebbe a lecsóba!” „Ha holnap találkozunk, akkor sem csodálkozunk, hogy honnan ismerjük egymást…
Kép és szöveg: – dite –

egy-csodaszep-asztal

fustos-hangulat

mateszalka-rotarysai-kitettek-magukert

otletes-megjelenes-szegvarrol

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.