Holland – magyar együttműködés

Elzo-MolenbergSzegeden járt Elzo Molenberg, a budapesti Holland Nagykövetség nagykövet-helyettese, aki a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselőivel is találkozott. Hollandia magyarországi diplomáciájának második embere több vonalon is partnercégeket keres projektjeik megvalósításához, melyek sikerességéhez a kamara is hozzájárulna.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara őt fogadó elnökségi tagja, Palotás Sándor, valamint Kozsuchné Somogyi Katalin vállalkozásfejlesztési és külgazdasági igazgató bemutatta a megye főbb gazdasági jellemzőit, az aktuális fejlesztéseket, a jövőbeni fejlesztési irányokat, valamint a kamara tevékenységét. Elzo Molenberg nagykövet-helyettes elmondta, hogy a megye több városát érintő látogatásuk egyik célja a megyében holland tőkével működő vállalkozások felkeresése volt. Ugyanakkor – holland kormányzati célkitűzések mentén, három témajavaslattal érkeztek, így a projektek iránt érdeklődő potenciális együttműködő partneri kört is feltérképeznék. A témakörök közül az egyikben, a Smart City (intelligens város) témakörben szívesen megosztanák a holland tapasztalatokat Szeged városával is. Közreműködésüknek köszönhetően Budapest és Amszterdam között már elindult egy együttműködés, most viszont a vidéki városokat is szeretnék bevonni a folyamatba. Az együttműködések kialakításában a kamara is részt venne, amit elsősorban az érintett vállalkozások tájékoztatásával és a folyamatokba történő bevonásával támogatna.

A tárgyalás következő témája a társadalmi felelősségvállalás kérdése volt. Ez már nem ismeretlen a magyar – főként multinacionális – vállalkozások előtt, de a kis-és középvállalkozói szektor megszólítása lehetne a következő lépés – mondta Palotás Sándor, kamarai tisztségviselő. Erre reagálva a holland nagykövet-helyettes kiemelte, hogy hogy a nagykövetség, önkormányzatok, kamarák, vállalkozások és civil szervezetek együttműködésével már sikeres tájékoztató rendezvényekre, kerekasztal beszélgetésekre került sor többek között Veszprémben és Szekszárdon. Hangsúlyozta, hogy következő állomásként egy szegedi konferencián szívesen bemutatnák holland cégek jó gyakorlatát, folyamatban lévő projektjeit, melyek hiteles példaként szolgálhatnak az érintettek számára.

Az egyeztetés utolsó témája, a körforgásos gazdaság elnevezés még igen újszerűen hangzik, de az újrahasznosítás már ismert fogalom a magyar vállalkozások körében is. A holland példákat ez év májusában már sikeresen bemutatták egy budapesti konferencián. A követség ugyanakkor ezeket, és helyi bevált gyakorlatokat is szívesen napirendre tűzne egy jövő évi szegedi rendezvényen.

A találkozó végén a kamara képviselői együttműködési szándékukról biztosították a nagykövet-helyettest, hangsúlyozva, hogy minden olyan kezdeményezést támogatnak, mely a vállalkozások fejlődését, új tudással való gyarapodását és a térség szereplőinek együttműködését segíti elő.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.