A Duna-R Kft. fejlesztései Szentesen – Akik mindent tudnak a paprikáról

Látogatók a telephelyen.A Duna-R Kft. központjában, Budapesten, a cég fő profiljának megfelelő tevékenységek, így a paprika vetőmagok feldolgozása, csávázás, tasakolás és az értékesítés történik. A hazai termesztésből származó vetőmagjaikat a legkorszerűbb eszközökkel és eljárásokkal készítik fel arra, hogy azokból a lehető legtöbbet ki tudják hozni a kertészek.

Az idén húszéves cég Szentes Ipari Parkját választotta 2014-ben induló fejlesztéseihez. 2015 júniusában ünnepélyes keretek között adták át a hat fóliasátrat és a kiszolgáló csarnokot tartalmazó új létesítményt, ahol a legkorszerűbb körülmények között paprikanemesítést, fajtakísérleteket végeznek, s amely bemutató kertként is funkcionál az érdeklődő közönség előtt.
Lacházi Pál a szentesi Kísérleti Kert igazgatója most arról számolt be, hogy további két telket vásároltak az önkormányzattól, és újabb négy, egyenként 344 négyezetméteres, alagút rendszerű fóliasátorral bővítették a tevékenységüket. Azonban az intenzív szabadföldi terület is a háromszorosára növekedett.

Paprika nemesítés folyik a Duna-R Kft. szentesi telephelyén.

– Miért Szentes Ipari Parkját választották a fejlesztésükhöz?
– A szentesi régió paprikatermesztési hagyományai régre nyúlnak vissza, és ma is nagyon magas színvonalon folyik a termesztés. Cégünk a kókuszrostos termőközeg forgalmazásával is foglalkozik, sok termelő választotta már a térségben ezt a termelési módot. Úgy gondoljuk, hogy az aktív paprikatermesztő körzetben van a legjobb helyen egy nemesítéssel, vetőmag előállítással foglalkozó cég telephelye.
– Hány országba értékesítenek vetőmagokat?
– Az elmúlt két évtized alatt kialakult az a hazai és külföldi partneri kör, akik a minőségi fehér TV paprika, a hegyes erős, kápia, almapaprika, stb. fajtáinkra építik termelésüket. Ma közel húsz országba mintegy ötven fajta paprika vetőmagot értékesítünk. Itt, nálunk a hibrid előállítás tesztelése, bemutatója történik. Megtekinthetik az érdeklődő termelők – a bővítésnek köszönhetően – pl. hogy ugyanazon fajta hogyan viselkedik hidrokultúrás , talajos vagy szabadföldi környezetben.
– A Szalva házaspár alapkutatásait bizonyára megismerték. Jelen van-e a munkásságuk a tevékenységükben?
– Természetesen ismerjük a Szalva házaspár munkásságát. Tiszteletünk jeléül tavaly almapaprika fajtát, a Szalva F1-et hoztuk forgalomba, amely baktériumokkal szemben ellenálló, erős gyökérzetet és lombot nevel, hogy termését a napégéstől megvédje. A Szalva F1 szabadföldön és fűtetlen fóliában egyaránt kiválóan termeszthető almapaprika fajta.

Termesztés talaj nélkül, kókuszroston.

– Milyen a kapcsolatuk a helyi termelő cégekkel?
– A helyi termelőkkel a kapcsolatunk jóval régebbi, mint az ide településünk. Rendszeresen helyezünk ki a termelőkhöz fajtákat, hogy lássuk, milyen eredményeket hoznak termelői körülmények között is. Büszkén mondhatom el, hogy az Árpád Agrár Zrt. Szentlászlói telepén jelenleg nyolc hektáron a Zalkod F1 fehér TV paprika fajtánkat termeli nagy megelégedéssel.
– Hányan dolgoznak itt a szentesi telephelyen?
– Mivel a fóliasátraink jelenleg még fűtetlenek, így április és október között a munkafolyamatokhoz igazodóban tíz-tizenöt fő foglalkoztatására van lehetőségünk.
– Mit érdemes tudnunk a jubileumi programjaikról?
– Július 20-án a külföldi partnereink számára, 22-én pedig a hazai termelők részére szervezünk szakmai napot. Augusztus 5-én 8.00 és 14.00 óra között tartunk olyan nyílt napot, amikor minden érdeklődő kilátogathat hozzánk ide a Bolgárkertész utcába.

Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.