25 éves a POM-POM együttes

A zenekar.Talán elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy generációk “nõttek” fel Szentesen a Pom-Pom együttes koncertjein, hallgatták a kazettákat, CD-iket, oly sokat, hogy a szülõk néha már a magnót vagy a CD játszót is a pokolba kívánták. Mára már felnõ a második generáció, a volt Pom-Pom rajongók gyermekei énekelnek és tapsolnak a jubiláló zenekar koncertjein.

Nézzük a csapat rövid történetét. 1990-ben alakult a zenekar az akkori Coctail együttesre épülve (valójában a jelenlegi zenekarvezetõ, Kovács Attila “csapódott a Coctail-hoz, így hozván létre a Pom-Pom együttest). Évekig gyermekdalok feldolgozásait játszották, majd 1997 áprilisában az I. Szegedi Százszorszép Dalfesztiválon a Halász Judit, Bródy János és P. Nagy Ferenc alkotta zsûri elsõ helyezéssel jutalmazta a zenekart, szakmailag is elismerve ezzel a munkáját. Az elismerés adott végsõ lökést az együttesnek a saját dalokat tartalmazó “Pom-Pom a mi nevünk” címû kazetta felvételéhez és kiadásához. Ez a kazetta 10 dallal 1997. decemberében jelent meg. A II. Szegedi Százszorszép Dalfesztiválon 1998-ban az együttes ismét elsõ helyezést ért el, immár Eszményi Viktória, Heilig Gábor zsûrizésével. Több II. és III. helyezést követõen a Pom-Pom immár országos hírnévre tett szert, hamarosan az RTL klub mûsoraiban lett rendszeres szereplõ. Az országos népszerûség így sok-sok meghívást eredményezett, ma már szinte nincs olyan pontja az országnak, ahol nem járt az együttes.
2007-ben jelent meg az “Ernõ Afrikában” címû lemez, amelyen 16 Pom-Pom dal szerepelt. A 20 éves évfordulót 2010-ben egy újabb lemez kiadásával ünnepelte a zenekar, “20 év dalai” címmel, ezen a régi slágerek mellett új dalok is találhatók. A sok-sok Mikulás koncert sikerén felbuzdulva jött létre az “Ajándékgyár” címû maxi lemezt (6 Pom-Pom szerzeménnyel), amelyet a szentesi Pom-Pom Mikulás koncert keretében ajándékozott az együttes a város gyermekeinek. A lemez sikerét követõen 2015-ben elkészült az “Ajándékgyár” lemez végleges változata 10 dallal. Ez a lemez a napokban jelenik meg. Egy másik új lemez 15 új dallal “Ernõ és a varázslók” címmel elkészült, az utómunkálatok után ez a CD is megjelenésre vár, valószínûleg 2016-ban kerülhet a boltokba.
A Pom-Pom együttes megalakulása óta a városi rendezvények állandó szereplõje és létrehozója. A “Picúrok Farsangja” a zenekar ötlete volt, ami a farsangi idõszak legnagyobb rendezvényévé nõtte ki magát, majd a Télbúcsúztató Karnevál alapja lett. A “Pom-Pom Gyerkõcnap” a város gyermeknapi rendezvénye évtizedek óta. A decemberi “Pom-Pom Mikulás” mára már olyan népszerû lett, hogy az Ifjúsági Ház pódiumterme nem elég nagy a közönség befogadására.
A zenekar tagjai (Kovács Attila gitár, ének, Marton András dobok, Kerekes Róbert billentyûs hangszerek, Vincze Attila basszusgitár, vokál). A koncertjeik végén újra és újra elhangzik: “Ez volt a Pom-Pom együttes Szentesrõl”.

V. V.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.