Mentőkutyákkal jött a Mikulás

Megérkeztek a vendégek.A Kiséri Állatorvosi Rendelõ szervezésében már tavaly is meglátogatták a Cserhát Mentõkutyás egyesület tagjai a Vásárhelyi úti Óvoda kis óvodásait. Így történt az idén is, s persze nem érkeztek üres kézzel. A kutyusok megmutatták a gyerekeknek, mit tudnak, a csapattal érkezõ Mikulás pedig sok-sok ajándékkal lepte meg a kicsiket.

Idén már csak 19 csöppség fogadta a vendégeket, de nagy várakozással és örömmel, hiszen rendkívül élvezték a mentõkutyák fegyelmezett bemutatóját, s persze azt, hogy a program végén meg lehetett õket simogatni. A vendégek mikuláscsomaggal és sok-sok játékkal érkeztek, azokat a Mikulás nem is tudta egyedül bevinni.
Ám nem csak a bemutató, az ajándékozás, mindennek a háttere is rendkívül érdekes. Az egyesület egyik legkiválóbb mentõkutyája, Lobó már tavaly is a Kiséri Állatorvosi Rendelõ kezelésére szorult egyik szemével.

Bemutató a mentőkutyákkal.

A kutyusok fegyelmezetten várják az utasításokat.

A város legkisebb megszűnőben lévő óvodájában nagyon örültek a gyerekek a látogatóknak.

Amíg társai a gyerekeket szórakoztatták, Lobó reprezentációs mûtéten esett át, azaz lézeres elõkészítés után nemsokára mûlencse beültetésre számíthat. A sikeres mûtét után tovább tudja majd folytatni életmentõ hivatását – tudtuk meg Dr. Pengõ Boglárkától, a rendelõ állatorvosától. A mûtéten részt vesz majd Dr. Somogyi Rita, a székesfehérvári állatkórház fõorvosa is, õ fogja Lobót altatni.
Juhász Zoltán, a mentõkutyás egyesület vezetõ trénere megerõsítette, az idei 23 bevetés során is remekül teljesített Lobó. Mindent megtesznek, hogy kutyáik küldetésüket a legkiválóbb egészségi állapotban és kondícióval tudják ellátni, hiszen az a tét, hogy mielõbb megtalálják a bajba jutott embertársainkat.

Az eltűnt személy megtalálásakor ez történik.

A gyerekek a bemutató végén megsimogathatták az okos kutyusokat.

A kutyusok pihenni mentek és elküldték maguk helyett a Mikulást.

A Cserhát Mentőkutyás Egyesület sok-sok ajándékkal lepte meg a kicsiket.

A csomagokból játékok és mikuláscsomagok kerültek elő.

Az utolsó fotó búcsúzás előtt.

A fiatal doktornõt a rendelõ aktuális feladatairól is faggattuk. Felhívta a figyelmet a kullancs és a szívférgesség megelõzõ kezelés fontosságára. Az enyhe idõ miatt szinte minden nap jelentkeznek a gazdik fertõzött négylábúakkal. Ez azt jelenti, hogy a kullancsok nem nyugszanak, hiába írunk decembert.
Azt is megtudtuk, hogy megjelent egy tartós hatású tabletta, amely egyszerûen, hosszú idõre védettséget nyújt a kutyák számára a kullancs csípés okozta fertõzésekkel szemben.
– Mennyi idõ múlva, és milyen tünetek jelentkeznek, amelyek esetén azonnal fel kell keresni az állatorvost?
– 2-9 nap a lappangási idõ. Láz, bágyadtság, nyálzás, étvágytalanság, a száj, szem nyálkahártyája sárga színûre változik, az állat vizelete sötétbarnává válik, ezek a tünetek. Rendelõnk rendelkezik a megfelelõ tesztekkel, vérkenetbõl gyorsan ki tudjuk mutatni a fertõzöttséget. Azt ajánljuk a kisállat tartóknak, gyakran nézzék át kedvenceik szõrzetét, a hajlatokat, fültöveit, itt szeretnek meghúzódni az élõsködõk, s ha találunk, azonnal távolítsuk el.

Dr. Dobos András, a rendelõ tulajdonosa ezekben a napokban a kolozsvári egyetemen, magyar nyelven tart elõadást az állatorvostan hallgatóknak a glaukóma lézeres mûtéti lehetõségeirõl. Mint említette, az elõadást édesapja emlékére ajánlja. Nem tér úgy haza, hogy fel ne keresse a szentesi származású belgyógyász professzor Purjesz Zsigmond sírját a Házsongárdi temetõben.

Kép és szöveg:
Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.