Több évtizedes munka elismerése – Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a HUNOR COOP Zrt. elnök-vezérigazgatója

Mészáros Zoltán Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől veszi át a kitüntetést.Áder János köztársasági elnök megbízásából Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Mészáros Zoltánnak, a HUNOR COOP Zrt. elnök-vezérigazgatójának több évtizedes kiváló munkája elismeréseként.

A társaság 22 településen 36 COOP egységet és 2 péküzemet működtet. Mészáros Zoltán tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja, hogy szűkebb és tágabb kollektívában is biztosítsa a nyugodt és kiegyensúlyozott munkahelyi légkört. A zrt. és a hozzá tartozó cégcsoport dolgozói létszáma több mint 350 fő.

Mészáros Zoltán szakmai pályafutását tanulóként kezdte, Áfész ösztöndíjjal szerzett főiskolai végzettséget, majd a HUNOR COOP jogelődjénél boltcsoport-vezetőként, azt követően területi ügyvezetőként irányította a kereskedelmi hálózatot. Ettől kezdve életútja meredeken ívelt felfelé: 26 évesen kinevezték a cég kereskedelmi főosztályvezetőjének, két év múlva pedig kereskedelmi igazgató lett, 1992-től pedig elnök-helyettesnek választották.

2002-ben a szövetkezet elnöke, majd a cég átalakítása után a társaság igazgatóságának elnöke és egyben vezérigazgatója lett. A részvénytársaság Mészáros Zoltán irányítása alatt megháromszorozta forgalmát, és jelentősen növelte a régióban betöltött gazdasági súlyát. A vállalat a szakember vezetésével a társadalmi felelősségvállalás terén számtalan, a régióban közismert és elismert programot indított el az elmúlt évtizedekben.

Az elnök-vezérigazgató jelenleg is kiemelkedő munkát végez a hazai szövetkezeti kereskedelemi rendszer átalakításában és modernizálásában.

Széles Anikó

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.