Szentesre is megérkezik a Virtuózok turnéja

Virtuózok óriásplakát.Mozart, Chopin, Liszt és Verdi műveiből is játszanak a kis Virtuózok a szentesi Megyeháza díszudvarán augusztus 17-én. A Magyar Televízió komolyzenei tehetségkutató műsorának legsikeresebb fiataljai közül ez alkalommal Demeniv Mihály (harmonika), Kiss Zoli (hegedű), Lugosi Dániel Ali (klarinét), Rigó Ronald (zongora) és Szalai Lotti (gitár) lép fel.

A májusban indult turné fontos eleme, hogy az ország legkülönbözőbb pontjaira vigyék el a produkciókat, nem csupán a nagyvárosokat megcélozva. A koncerteket szervező Filharmónia Magyarország célja, hogy 2016 augusztusáig legalább negyven településre juthassanak el azok, akik a TV műsorban feltűntek és sikert arattak.

A 40 koncertből álló turné legújabb állomása lesz a szentesi fellépés. Öt remek fiatal tehetség lép fel ezen a különleges és izgalmas koncerten. Az Ukrajnában született Demeniv Mihály már nyolc évesen komoly díjat nyert. A 13 éves Kiss Zoli a Józsefvárosi Zeneiskola ígéretes növendéke, hegedűjátéka a Virtuózok zsűrijét és közönségét egyaránt lenyűgözte. Rigó Ronald az országos turné legtöbb városában a fellépők között van, hiszen ő már tavaly lediplomázott a Zeneakadémia zongoraművész szakán. Velük együtt fellép a klasszikus gitáron játszó Szalai Lotti és a klarinét ifjú mestere, Lugosi Dániel Ali is.

Élvezze Ön is a Virtuóz tehetségek játékát élőben, váltson jegyet a Művelődési és Ifjúsági Házban (Szentes, Tóth József u. 10-14.), a Babilon Könyvesboltban (Kossuth L. u. 11.) vagy a www.jegymester.hu oldalon. További információ: www.filharmonia.hu

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.