Puszta Ötös – Települési közösségek fejlesztése

Az egyesület emblémája.Összefogásból jeles. Így jelent meg nemrégiben egy cikkben a Puszta Ötös Egyesület székkutasi találkozójának beszámolója. 2012-ben öt szomszédos település: Árpádhalom, Derekegyház, Nagymágocs, Szegvár és Székkutas kötetlenül elkezdett beszélgetni arról, tehetnének-e valamit egymásért. Lehet, hogy együtt könnyebb lenne.

A kapcsolódási pontok összehangolása senkinek nem válna hátrányára. Ilyen például a turisztikai térképre való felkerülés, a közös megjelenés. Aztán sorra jöttek újabb témák, amikben már most is van élõ kapcsolat, de lehet, hogy elkelne plusz segítség. Így jutottak a települések vezetõi egy közös egyesület létrehozásáig, amelyben önkormányzatok, nonprofit kft-k, civil szervezetek, magán- és egyéb jogi személyek is tagok és tagok lehetnek.
A Nemzeti Mûvelõdési Intézet Csongrád Megyei Irodájával együttmûködve 2014-ben megvalósult egy egymás megismerését segítõ programsorozat, amelynek során mind az öt településen találkozhattak a tagok, és érdeklõdõk. A programokon közösségfejlesztõ szakember segítségével dolgozhattak együtt, valamint vállalkozások, projektek mutatkoztak be. A találkozókon minden település bemutatta a helyi értékeit, mesélt önmagáról, és helyi termékekkel, finomságokkal várta a vendégeket.

M. Z.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.