A pálmások is indulnak az önkormányzati választáson

Pálmások Szövetsége.A Pálmások Szövetsége már 2006-tól tagja Szentes város Képviselő-testületének és a mellette dolgozó bizottságoknak.

A Pálmások Szövetsége egy olyan civil egyesület, amely pártoktól független, önálló programmal rendelkezik és kizárólag városunk érdekeiért dolgozik. Tagjai Szentes város ismert, elismert szakemberei, vállalkozói. Eddigi munkájuk alapján közülük többen a város kitüntetettjei.
Nem hagyják magukat befolyásolni az éppen aktuális pártpolitikai viták, érdekek által, munkájukra, a város ügyeire öszpontosítják figyelmüket.
Képviselői nagyon aktívak az üléseken, jól felkészülve mennek oda és tárgyszerűen szólnak hozzá, mondják el álláspontjukat.
Mi a pálmások fő üzenete, a program fő gondolata?
A fő üzenet, hogy „Legyen a pálma mindenkié!” Azaz legyen a siker mindenkié. Legyen városunk sikeres, mert így lehet az itt élő minden ember nyertes. A történelmi időkben a különböző versenyek nyerteseit pálmaággal jutalmazták. Innen a mondás, hogy „Elvitte a pálmát.”
Mi pálmások azt szeretnénk, hogy városunk ne csak címerében viselje a pálmát, hanem minden polgára képletesen elnyerhesse a siker szinbólumát, a győzteseknek járó pálmát.
Ez a programunk célja, ezért akarunk dolgozni, mint tettük azt eddig is, törekedtünk erre mostanáig.
Ahhoz, hogy továbbra is tehessük, azt kérjük a választóktól, hogy „Bízzák a megoldást a pálmásokra! A függetlenek szövetségére!”

Horváth István
a Pálmások Szövetsége elnöke
30/9353 845

Képviselőjelöltjeink.

Egy hozzászólás “A pálmások is indulnak az önkormányzati választáson” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    A pálmások programjáról, a jelöltekről érdekes információk olvashatók a folyamatosan frissülő http://www.palmasok.hu webcímen.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.