Működészavarunk

Az emberi test energiarendszere.Furcsa lény az ember. A természet megadta számára a legnagyobb ajándékot lehetõségként: szabad akaratot azért, hogy uralkodjon saját sorsa, cselekedetei felett, ne csak ösztönösen tudjon cselekedni, mint az állatok. És mire használjuk ezt a nagy ajándékot? Sajnos az emberek többsége arra, hogy saját maga és embertársai ellen fordítsa.

Az emberiség egész történelme során gyakoriak voltak a félelem, a kapzsiság és a hatalomvágy gerjesztette kegyetlen háborúk, valamint a vallási és ideológiai okok miatti rabszolgaság, kínzás és tengernyi kegyetlenkedés. Az emberek többet szenvedtek embertársaik kezeitõl, mint a természeti csapásoktól. Mindemellett az emberiség teljesítménye lenyûgözõ, a tudomány és technika fejlõdésével már szinte lehetetlen lépést tartani. És mire használjuk a  fejlett technikánkat? Sokszor arra, hogy felnagyítsuk a Földünket romboló hatásokat, hatékonyabban tudjunk egymás ellen harcolni.
Ez a kollektív elmebaj meglátszik emberi kapcsolatainkban is, ez áll a kifogyhatatlannak tûnõ konfliktus hátterében is. Az emberiség legnagyobb vívmánya az lenne, ha felismerné saját mûködészavarát, és tenne is ellene. Ez  a folyamat természetesen egyénileg kell, hogy beinduljon.
Nem attól válsz jobbá, ha megpróbálsz jó lenni, hanem, ha megtalálod a jóságot, ami már eleve benned van és hagyod azt elõbukkanni. És mi áll ennek az útjában? Az egód. Az egód, félreértelmezett éned, amit a környezeted alakít ki. Már gyerekkorodban azonosítod magad a játékaiddal, és mekkora cirkuszt levágsz, ha azt el akarja venni valaki. Késõbbi életkorodban úgy gondolod, hogy a megszerzett anyagi javak határoznak meg téged: az én házam, az én autóm, … Dolgokban próbálod megtalálni magadat, de ez valahogy sohasem sikerül és végül elveszel bennük.
Az egó nem rossz, csupán tudattalan. Ha megfigyeled magadban, akkor túl tudsz rajta lenni. Ne vedd az egót túl komolyan! Nem errõl kell, hogy szóljon az életed! Az egód nem tudja, hogy minden energia forrása benned van, ezért azt kívül keresi. Találd meg másban önmagadat! Fogalmazd meg magadnak az életcéljaidat, légy nyitott az életre, a természetre. A jutalmad annál nagyobb lesz, minél többet segítesz másoknak. Legyen elõttünk példaként a világ talán legnagyobb zsenijének a mondása: “Groteszk ellentmondás feszül aközött, amit az emberek az én eredményeimnek és képességeimnek tartanak, illetve aközött, aki valójában vagyok, és amit valóban tudok.”
Einstein pedig simán megtehette volna, hogy felnagyítja saját magát, de nem tette, Te se tedd hát!

Dr. Tóth Edit

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.