Egy csendes éjszaka

Koszta József festményén a napkeleti bölcsek a kis Jézus színe elé járulnak.Jézus születése egy nagyon csendes éjszakán történt, ahogy a német ének is szépen kifejezi. Valójában nem is történhetett másképp, hisz a Szent Család úton volt, nem fogadta be senki, és kénytelen volt egy istállóba menekülni, a mezõ közepén, ahol világra jött a várva várt Messiás, Megváltó.

Egy gyermek születése csendre kényszeríti az embert, olyan mélységes csendre, amely lehetõséget ad az ember számára, hogy megértse az üzenetet, hogy átélhesse az örömet, amely az üzenetbõl ered. Az igazi örömöket, pedig csak csendben tudjuk átélni, amikor elgondolkodunk, vagy felidézzük a történések tartalmát. Csak csendben tudunk figyelni a tartalomra és örvendeni.
A Betlehemi jászolnál elõször csak Mária és József lehetett ott, szerényen, hittel várva az isteni üzenetet. Majd megjelentek az állatok, valószínû a gyermek sírását hallva. Ez is üzenet volt, amelyet ezek az élõlények meghallottak, mert csend uralkodott az éjjelen.
Annyi üzenetet kapunk a mai világban. Naponta több e-mail, SMS, levél, amit talán el se olvasunk, mert már a következõ feladatra gondolunk, és szeretnénk haladni a munkánkkal. Nem biztos, hogy minden üzenet fontos, ezért kitöröljük, és az ún. kukába dobjuk, majd a kukát kiürítjük. A nappali zaj, a mindennapi élet gondjai, ilyen fajta üzenet-áradatot jelenthet mindannyiunk számára, az éjszakai csend pedig tisztán adja át a fontos üzenetet.
A Betlehemi csend ma is hallatja magát, és az egész világra eljut a szeretet üzenete, beépül az emberek szívébe, és gyümölcsözõvé válik, hogy öröm fakadjon az egész emberiség számára. A Gyermek sírására felfigyeltek az állatok, a pásztoroknak pedig Angyalok hirdették a Megváltó születését. Úgy tûnik, hogy akik nem hallják a Gyermek sírását, azokhoz Isten Angyalokat küld, hogy tudassa velük a Messiás születését, a szeretet üzenetét.
Isten tudta, miért a csendes éjszakát jelölte ki Fia világrajövetelére.
Áldott ünnepeket kívánok a kedves olvasóknak!
 Topsi Bálint
plébános

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.