Egy politikus karácsonya
Sok ember kíváncsi arra, hogy vajon hogyan tölti a karácsonyt egy országgyűlési képviselő, én és családom hogyan karácsonyozunk, milyen emlékeim vannak? Számtalan kérdést tett fel számos ember ezzel kapcsolatosan nekem az elmúlt napokban, hetekben, melyeket igyekeztem megválaszolni szóban, de most megteszem ezt írásban is.
Számunkra, közéleti emberek számára, s számomra is mindig más egy kicsit az élet, mint azoknak, akik saját maguk osztják az idejüket. De ez az év többi napjára is igaz. Mikorra megszokhattam volna, hogy a magam ura vagyok, addigra belecsöppentem a politikába. Meglepődve tapasztaltam, hogy minél magasabb pozícióba kerül valaki, minél fontosabb feladatokat kap, annál kevésbé van beleszólása a saját idejébe. Jön egy telefon vagy egy sms, ami átírja a tervezetet. Ma már nem is nagyon ígérek előre azokra a napokra, amikor parlamenti munka várható. Legtöbbször csak vasárnap este tudom meg ugyanis, hogy mikor van bizottsági ülés, mikor van parlamenti munka. De hagy áruljak el egy titkot. Másoknak még annyi beleszólása sincs a saját életébe, mint nekem. Helyettük a titkárság, a kabinet dönti el, hol fog felszólalni, mit fog átadni, mikor fog elindulni és mikor fog hazaérni. A miniszterelnöknek van a legnehezebb dolga. És ha odamegyek hozzá, hogy erre vagy arra hívnálak, az a válasz, a családom megharagszik, ha most is elmegyek.
Ennek ellenére a karácsony ünnepét valamennyien a szeretteinkkel töltjük, csak addigra rettentően elfáradunk. Hála Istennek, jó sok meghívást kapunk az adventi időben iskoláktól, településektől, intézményektől, hogy velük együtt örüljünk. Nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik kérést teljesítsük, hova is menjünk. Sokszor több helyre is egy időben szól meghívás, mindenhol lehetetlen egyszerre ott lennünk. Pedig olyan jó volna minden kedves invitálást elfogadni, minden felkérésnek eleget tenni, hiszen szívesen mennék, és szívesen végighallgatnám az összes műsorszámot. És szívesen elüldögélnék egy-egy polgármester barátommal egy jó pohár bor mellett. Persze az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nehezebb helyzetben lesznek a képviselők a megnövekedett, szinte megduplázódott területtel, amely a problémák, megoldandó feladatok megszaporodását is jelenti.
Többször feltették ezt a kérdést is: És van-e olyan, ami sosem marad ki így karácsony előtt? Igyekszem megválaszolni:
Talán a Nagymágocsi Kastélyotthon és a Derekegyházi otthon. Ide mindig kijutottunk az utóbbi években. A Máltai Szeretetszolgálatnál hosszú évekig dolgozott a feleségem, és az is állandó elfoglaltságot adott karácsony előtt. Sokszor be volt fogva mindenki, süteményt sütni, csomagolni, vagy éppen hurcolászni a csomagokat.
De maga a karácsony családi ünnep, mi is szűk körben töltjük az ünnepet. Régebben az volt a szokás nálunk, hogy karácsony estéjén apósoméknál, első napján a templomban és a szülői háznál volt az egész család, másnapján Szegvárra mentünk és a barátokkal találkoztunk. De vannak, akik már nem lehetnek velünk. Most már nem kell a Sima Ferenc utcába menni, és Szegváron is csak a temetőbe, meg Ibikéékhez megyünk. Igen, az nagyon fontos, hogy karácsony előtt végigjárjuk a temetőket. Szép díszeket készít a feleségem, amelyeket mindenkinek elviszünk.
Változik minden, a lányaim felnőttek és van egy unokánk, Zétény. Ez alaposan átírja a mi szokásainkat, ahogy az is, hogy Lilláékat várjuk haza. De olyan még nem volt, hogy a gyerekek ne jöttek volna haza karácsonyozni. Lilla különösen nagy örömmel várta mindig a karácsonyt, sokszor már szeptembertől. Különös műgonddal csomagol mindenki, akármilyen csekélységet. Szól a zene, szépen felöltözünk. És jön a Jézuska. Az ajándékbontásnak külön szertartása van nálunk, a sok csomagot egyenként bontogatjuk, hogy lehessen örülni egymás örömének. Persze egyre nehezebb eltalálni ki minek örülne legjobban. Úgy van ez, hogy az ember azt veszi meg másnak, amit maga is szívesen kapna. De voltak emlékezetes ajándékok. Tavaly például egy borítékot kaptunk a gyerekektől, amiben betűk voltak és abból kellett kirakni az ajándékot, és ez egy koncertjegy volt. Aztán sokszor van olyasmi, amit egyébként is meg kellene venni: cipő, ing, nyakkendő. Inget és nyakkendőt nem szeretek kapni. Túl sok van belőle. Aztán sokszor kapok egyéb hasznos dolgot is. Amandáék fényképet szoktak csináltatni a kisgyerekről.
És a klasszikusan feltett kérdésre – miszerint: Mit szoktam ajándékozni? – is megadom a választ. Egyszerűen megoldom, szólok a lányomnak, hogy vegyen anyának is valamit. Így sokkal könnyebb eltalálni, meg ők erre jobban ráérnek. A lányoknak pedig a felségem vásárol. Zéténynek viszont együtt. Már jó pár hónapja megvettük a távirányítós helikoptert, és kapni fog egy társasjátékot a székely mondavilágról, mert a könyvet nagyon szereti, amit Csaba testvér adott neki. Saját készítésű karácsonyi asztali díszeket és süteményeket szoktunk vinni mindenkinek, akihez megyünk.
Igazából nem az az ajándék, ami be van csomagolva, hanem, hogy mindenki megnyugszik, és újra átéljük azt, amikor naponta együtt lehettünk a lányokkal.
És érdekes, hogy várva ezt az időszakot, ilyenkor már mindenki számolja a napokat.
Lesznek finom ételek, sütemények, szaloncukor. De amit egész évben várunk, az a meghitt együttlét.
Ezt kívánom másoknak is, békét és nyugalmat! De ilyenkor gondolnunk kell azokra is, akik magányosan töltik az ünnepet. Jó lenne, ha minél többen eljönnének a települések ünnepeire. Hála Istennek, sokan érzik mennyire fontos az együttlét. Példaértékű kezdeményezések sorát látom az utóbbi napokban. Az első gyertyagyújtásnál alig több mint százan, a harmadiknál több mint háromszázan voltunk Szegváron. Utána finom sütemények, tea került az ünnepi asztalra, ahogy Szentesen is. Valahogy azt láttam Szatymazon és Bakson is, hogy a közösség összetartó ereje egyre nagyobb. Emlékszem, hogy a kis osztrák faluban, ahol az egyik nyáron megszálltunk, a helyi lakosok milyen szép ünnepséget szerveztek maguknak. Mindenki szerepelt és szervezett, hogy jól sikerüljön. A lányom mesélte, hogy az utcájukban, ahol Hollandiában laknak, összefogtak és állítottak egy közös karácsonyfát kintre. Ez is nagyon jó dolog. A térségben is egyre több helyen állítanak adventi koszorút, és ezzel is segítik egymást a ráhangolódásra, a várakozásra. Csak sajnálni tudom azokat, akiktől ezt hallom: nincs karácsonyi hangulatom. Javaslom, jöjjenek el, hallgassuk együtt Gulácsy püspök urat, aki annyira idősen és betegen is eljön a magyar testvéreihez Kárpátaljáról a Magyarok Karácsonyára Ópusztaszerre december 20-án, vagy december 22-én, vasárnap Csaba testvért, aki hozza a dévai árvácskákat is, hogy tanítson bennünket, talán arra is mit jelent az advent, és miért fontos a család, karácsony ünnepe, mit ad nekünk Jézus.
Legyen nekünk mindannyiunknak szép karácsonyunk és örömteli újévünk!
Farkas Sándor országgyűlési képviselő