Magyar díszmadár felnőtt és ifjúsági bajnokság Szentesen – Egzóták két helyszínen

Az egzóták kifejezés ezúttal díszpintyekre, kanárikra, hullámos papagájokra, azaz azokra a kistestû, színes tollazatú madárkákra utal, amelyekbõl mintegy ezerötszázat csodálhat meg a szakmai, és a nagyközönség november 13-16. között a Megyeháza Kulturális és Konferencia Központban, valamint az ifjúsági házban. A Szentesi Madárfesztivál fõszervezõjével, dr. Dobos Andrással  a programokról és a tudnivalókról beszélgettünk.

– Finiséhez közeledik a szervezés, már biztos, hogy Közép-Európa egyik meghatározó rendezvényének adhatnak helyet az intézmények. Az eddig jelentkezett százhúsz díszmadártenyésztõ között üdvözölhetünk a hazaiakon túl horvát, szerb, szlovák, román madarászokat is. A Megyeháza a Magyar Díszmadár Bajnokságnak ad majd helyet, míg az ifjúsági házban rendezzük meg az Ifjúsági Magyar Bajnokságot, – magyarázta a fõszervezõ, és hozzátette:
– A verseny tisztaságára a világszövetség (C.O.M.) bírái fognak ügyelni.
Dr. Dobos András szólt arról, hogy a megmérettetés során a januárban Olaszországban rendezendõ világbajnokság résztvevõit is kiválasztják. Talán jelent némi helyzeti elõnyt a szentesi rendezés abban, hogy Csongrád megyei madarászoknak is esélye legyen eljutni a legrangosabb nemzetközi versenyre. A magyar nemzeti bajnokság elõzményeként négy helyszínen voltak selejtezõk. András azt is elárulta, hogy az ilyen alkalmakkor elismert, legalább kilencven pontot elért madarak bármelyike megszerezheti a jogot a VB-n való részvételre. Azonban azok a tenyésztõk sem csüggedhetnek, akik madaraikkal nem tudták hozni ezt a minõséget, vagy bármilyen ok miatt a selejtezõkön nem indulhattak, az õ madaraikat a tenyészszemle keretében értékelik a C.O.M.  bírók. A rendezvény azonban országos díszmadárbörzével is kiegészül. Ez utóbbi két programnak is az ifjúsági ház ad majd otthont, – hallhattuk.

A fesztivál programszerkezetérõl fontos továbbá tudnunk, hogy november 13. (csütörtök) a szakmai programok, versenyek napja lesz, ám az ekkor zajló eseményekrõl is tájékozódhat a nagyközönség a Megyeháza elõtt elhelyezett kivetítõkrõl. Számos elõadás, így a díszmadártartás hazai és Uniós jogi szabályozásáról, az Ócsai Madárvártáról, a téli madáretetésrõl, a madárbarát kertekrõl, a seregélyfélék tartásáról, az európai madárfauna madárfajainak jelenérõl, vagy a díszmadártartásról alapfokon ad hasznos ismereteket az érdeklõdõknek. Egyes elõadók egyes madárfajokkal, mint a roller kanári, a mozambiki csi-csörke, a rizspinty és némely trópusi madárcsodák, foglalkoznak, de szó lesz a vadmadarak kimentésérõl, és bemutatkozik a Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar  társ- és hobbiállat-tenyésztõ szakiránya is. Az értékes tudományos programokhoz gyermekrajz kiállítás és filmvetítések is társulnak. Helyi alkotók képzõmûvészeti alkotásaiból meglepetés kiállítás készül. 14-én pénteken, a rendezvény fõ céljához méltóan, miszerint a fiatalokat közel hozza a természet és a madarak szeretetéhez, megismertesse a gondoskodás, felelõs tartás feltételeit, az iskolás csoportok számára tartanak a tenyésztõk tárlatvezetéssel egybekötött bemutatót. Az iskolai osztályok elõzetes bejelentkezésére az ifjúsági házban már most lehetõség van, Varróné Szabó Ildikó és munkatársai a (63) 314-211-es telefonon vagy a kultura@szentes.hu e-mail címen fogadják folyamatosan a jelentkezéseket. A csoportok számára a látogatás ingyenes.

A szombat és vasárnap lesz a családi látogatások ideje. A felnõtt belépõ 700 Ft, amellyel mindkét helyszín látogatható. A nyugdíjas és diákjegyek ára pedig jelképes 300 Ft. A részletes program és számos hasznos információ megtekinthetõ a www.madarfesztival.mlap.hu internetes oldalon is. Legyenek önök közül minél többen az elsõ Szentesi Madárfesztivál elégedett látogatói!
Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.