A munka világa – Civil kerekasztal

Munka világa kerekasztal.jpgA "Mosolygós Hálózat" projekt keretében, civil szervezetek összefogásával a TIT Szentesi Szervezete kezdeményezésére került sor az ifjúsági házban a Munka világa című Civil Kerekasztal összejövetelre.

A megbeszélésen részt vettek a munkaügyi központ, a szentesi ipari park, valamint két helyi középiskola képviselői és a helyi civil szervezetek vezetői. A találkozón mind a Boros Sámuel Szakközépiskola, mind a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola képviselője ismertette azokat a szakképzéseket, amelyekre folyamatosan fogadják a diákok jelentkezését. S minden érintett szakterület megfogalmazta azokat a gondokat és tapasztalatokat, amelyek ebben az időszakban leginkább foglalkoztatják. Mivel – lapunknak köszönhetően – az előzetes felhívásra a fórumra munkanélküliek is ellátogattak, ők is segítették észrevételeikkel a tisztánlátást, és az igények, lehetőségek kontraszjának megvilágítását.

A találkozó rendkívül eredményesnek ítélhető, és ősztől feltétlen folytatást érdemel. További szakmai képviseletek, szakképző intézmények és a munkát kereső lakosság hatékonyabb megszólításával együttesen adhatunk csak választ azokra a kihívásokra, amelyek szűkebb pátriánkat jellemzik.
Kép és szöveg: – te –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.