Varázslat további két intézményben

A legszebb gyermekdalok kerültek elő a varázskörökből.A Kiséri napok két következő helyszíne a Vásárhelyi úton található Városi Bölcsőde, valamint a Varázskuckó Óvoda volt. A két intézmény közötti távolság nem olyan nagy, hogy néhány mozdulattal leírt varázskörön belül ne estek volna.

Ágoston Anita Varázspercek című gyermekműsora szerzett örömet a legkisebbeknek. A helyi tehetség, immár maga mögött hagyva több ezer fellépést, nagy-nagy örömmel és szeretettel jött el a helyi gyerekek közé. Határon innen és túl sok-sok óvodában megszerzett rutinjával pillanatok alatt feloldotta és pezsgővé tette a hangulatot. Ez történt május 14-én délelőtt, következzék képes beszámolónk:

Egy kis hercegnő a sok kis hercegnőből.jpg

Ágoston Anita a bölcsiben, s máris mindenki figyel, mit kell tennie.

Kezek a magasban és játék.

Pillanatok alatt forrósodik a hangulat.

Melyik kisgyerek ne szeretne táncolni.

Mozgás minden mennyiségben.

Varázsoljunk tovább.

Ime egy gőzős.jpg

Tovább megy a gőzős egyre több utassal.

Varázsoljunk tovább.

Vidámság varázslás.jpg

Búcsú.

 A varázsgőzős elzakatolt Anitával a Vásárhelyi úti Varázskuckó Óvodába is, ahol már nagyon várták a gyerekek. Ide tavasztündérként érkezve énekelt és táncolni tanította őket. Lássuk, hogyan röppentek el a szép percek ebben a kis közösségben:

A műsorvonat a Vásárhelyi úti Varázskuckó óviba érkezett.

A masiniszta itt is Anita volt, s persze jómagam.

A legszebb gyermekdalokat tanította Anita a kicsiknek.

Ez a legvidámabb szerelvény.

Énekelljünk, körbe álljunk.

Varázslás a tavasztündérrel.

Szép hosszú szerelvény.

Ha figyeltek, elmesélem nektek.

Mutatjuk, amiről énekelünk.

Most pedig táncoljunk.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz
Szervező a Mosolygósabb Régióért Egyesület

Nagyszerű közönség vagyunk. 

Szép vagy, szépen énekeltél, szeretünk.

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.