Az 1% gyarapításában segít – Optimista Ügynökség

Smiley02.gifAz 1997 óta mûködõ Egy Optimista Magyarországért Alapítvány keretében 2007-ben létrejött Optimista Ügynökség elsõdleges célja a cégek, melyek társadalmi célú tevékenységeket támogatnak, nonprofit szervezettel való összehozása, valamint kommunikációs tevékenységük segítése.

Januárban sikeres kampányt szerveztünk, amelynek eredményeképpen 20 kórház ingyen vírus- és behatolás védelmi megoldást kapott a komplett számítógépparkjára. Az adomány értéke 50 millió forint volt, amely igen nagy segítséget jelentett a kórházak számára, akiknek pénzügyi kerete ritkán biztosít fedezetet az ilyen informatikai fejlesztésre.
A kórházi kampány sikerén felbuzdulva elhatározták, hogy segítséget nyújtanak az alapítványoknak, egyesületeknek, civil szervezeteknek, akik SZJA 1+1%-ot gyûjtenek, hogy együtt többet tehessünk “Egy optimista Magyarországért” – nyilatkozta Rózsahegyi Márk, az ügynökség vezetõje.
A jelenlegi kampányuk célja kettõs, egyrészt az adófizetõkben tudatosítani, hogy 1+1%-kal azaz 2%-kal rendelkezhetnek, az elsõ 1%-ot adószámmal, a második 1%-ot technikai számmal rendelkezõ szervezetnek adhatják.
Adja, s ne hagyja! Fontos, ha valamelyiket nem adja, hanem hagyja, akkor az elveszik, tehát nem kerül vissza a civilekhez.
Másrészt együttmûködést ajánlanak a civil szervezetek számára, hogy a második 1% gyûjtésébõl olyan közös kezdeményezést valósítsunk meg, amelyet egymás nélkül nem tudnánk. Együtt többet tehetünk egymásért, mivel nem elveszünk egymástól, hanem hozzáteszünk.
A programról az érdeklõdõk a  www.optimistaklub.hu/hir.-php?idx=571 linken, vagy az Optimista Ügynökség rovatban bõvebben olvashatnak.

A rovat az NCA Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiuma támogatásával jöhetett létre.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.