Csongrád megyében az 5000 fő feletti településektől közel 40 milliárd forint adósságot vállal át az állam

B. Nagy László forrás www.csongradmegye.comFebruár 27-én délután a Csongrád Megyei Kormányhivatalban írta alá azt a háromoldalú szerződést a megye tíz, ötezer fő feletti településének polgármestere, amelyben az Államadósságkezelő Központ, a pénzintézetek és a település az adósságátvállalás részleteit rögzítik.  Az átvállalás mértéke a törvény értelmében 40 és 70 százalék között mozoghat. A konszolidáció összege így egyedi, településenként változik.

 
A mai napon, a törvényi határidőn belül Csongrád megyében lezárult az a szerződéskötési folyamat, amelynek eredményeként az 5000 fő feletti települések részleges adósságátvállalása megtörténhet. Mórahalom, Csongrád, Makó, Hódmezővásárhely, Szentes, Mindszent, Kistelek, Sándorfalva, Szeged, és Algyő összességében közel 40 milliárd forint adósságtól mentesül ez által. Az eseményen jelen voltak B. Nagy László, Bodó Imre és Farkas Sándor országgyűlési képviselők is. 
Az érintett települések a pénzintézetektől kapott adatszolgáltatás alapján jelezték a Magyar Államkincstárnak a 2012. december 31-én fennálló adósságállományukat. Ezt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértői konzultációsorozat keretében egyeztetett az önkormányzatokkal a fennálló adósságállományuk összetételéről, és a helyi körülményekről a február 28-ig esedékes átvállalási mérték meghatározása érdekében. Az ötezer fő alatti települések esetében ez már korábban megtörtént.
 
B. Nagy László a mai aláírást követően elmondta: Csongrád megyében a tárgyalássorozat és a szerződéskötés is határidőn belül zajlott, így a mai nappal minden adminisztratív feltétel teljesült ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok részleges konszolidációja megtörténhessen. Az adósságátvállalás hozzásegíti az önkormányzatokat ahhoz, hogy az eladósodottság, amely a korábbi évek finanszírozási rendszerének hibái következtében alakult ki, jelentősen csökkenjen, a felhalmozott hitel- és kötvényállomány terhe ne súlyosbítsa tovább az önkormányzatok költségvetését, ne akadályozza a kötelező feladatok színvonalas ellátását.
 
Varga Márta
kommunikációs vezető

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.