Szentesi Tenisz Klub – Csillogó érmek, tehetségek

Bakos_László_vezető_edző_és_Ajkay_Norbet_teniszező.jpgA Szentesi Tenisz Klub  a sátraiban óriási érdeklõdés mellett rendezte meg a hétvégén kiemelt versenyét, amely egyben az utolsó is volt a sátorban, hiszen legközelebb már a szabadban zajlanak a mérkõzések.

Az ország számos pontjáról, így Budapestrõl, Békéscsabáról, Szegedrõl, Kiskunfélegyházáról, Gyõrbõl, 19 klubból jöttek fiatalok a szentesiekhez.
– Igen népes mezõny állt öszsze, a korosztály elsõ húsz ranglista helyezettjébõl tizenöt itt volt. A harminchat helyre ötvenegy nevezés érkezett. A gyerekeknek elõselejtezõt is kellett tartanunk, – összegez Bakos László, a Szentesi Tenisz Klub vezetõ-edzõje. A szentesiek közül Ajkay Norbert, aki a negyedik legjobb a mezõnyben. Virág Máté külföldi útja miatt nem indult ezen a versenyen, – mondja. A sportolók és edzõjük teljesítményét a városi ünnepségen is elismerték.
Laci! Látom rajtad, hogy a boldogságtól repülni tudnál, mivel a szentesi klub történetében ritka nagy siker született.
– Jól látod. A fedett pályás korosztályos, Budapesten rendezett Országos Bajnokságon Ajkay Norbi harmadik helyezést ért el az egyéni versenyszámban, míg Virág Máté, Kaszás Benjámin (Vasas) megnyerték a magyar bajnokságot. Ajkay Norbert, Kéthy András  (Bp. Metró) ezüstérmes lett. Ezen a versenyen egy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérmet hoztak klubunknak. Ötven évvel ezelõtt ért el ilyen nagy sikert a szentesi tenisz, amikor Lakos Olga lett magyar bajnok ebben a korosztályban. Gondolhatod, mennyire büszke vagyok rájuk!
Bakos László vezetõ-edzõ vázolja, hogy a Szentesi Tenisz Klub két válogatott sportolóval rendelkezik Ajkay Norbert és Virág Máté személyében, akiknek lehetõségük van az Európa Bajnokságon képviselni hazánkat és városunkat. Most ezért dolgoznak. A válogatott szakmai vezetésén múlik, hogy õket csapatba állítják, vagy sem.
Az országos verseny legjobbjai még a sátrakban adogatják a labdát, de már a vezetõ-edzõ a jövõbe tekint:
– Készülünk a szabadtéri megmérettetésre, ahol reményeink szerint komoly sikereket tudunk majd elérni a Vidékbajnokságon, amely Szegeden júniusban lesz, ill. augusztusban pedig a korosztályos magyar bajnokságon.
Lapzártánkkor is folynak a helyi mérkõzések, amikor Ajkay mind egyéniben, mind párosban a dobogóesélyes négy között játszik. Korom Tamás (F/16) már biztos negyedik.   
Kép és szöveg:
Dömsödi Mihály
 

Egy hozzászólás “Szentesi Tenisz Klub – Csillogó érmek, tehetségek” bejegyzésre

  1. Dömsödi Mihály:

    Lapzártánk után kaptuk a hírt, hogy Ajkay Norbert megnyerte a bajnokságot. Szívből gratulálunk neki és edzőjének!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.