Pálmások év végi programjai – összefoglaló

Pálmások Szövetsége.A Pálmások Szövetsége december 13-ára szervezte a tizenegyedik önkéntes véradást a Vérközpontba. Ez elkalommal 38-an jelentkeztek, közülük 33-an adhattak vért. Horváth István elnök örömmel nyugtázta kérdésünkre: a tendencia emelkedő, folyamatosan nő a pálmás véradásokon résztvevők száma.

A hagyományos év végi jótékonysági pálmás adományok is jó helyre kerültek, örömet okozva sok-sok kisgyereknek. A pálmások idén is mintegy 50 ezer forinttal támogatták a Rotary Club gyermekprogramjait. Ezen kívül gondoskodó Mikulásként gyermekműsorral kedveskedtek a dr. Bugyi István Kórház gyermekosztálya kis betegeinek és a Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona lakóinak. Persze a vidám műsor mellé édességeket, gyümölcsöket is kaptak a gyerekek.

A játékok felfedezésének első pillanatai

Idén a Damjanich utcai óvodásokhoz is ellátogattak egy mini HI-FI tornyot víve magukkal ajándékba. A Városi Bölcsőde (felvételeinken) apróságai viszont készségfejlesztő játékokat kaptak karácsonyra, míg a kórház gyermekosztálya egy LCD televízió készülékkel gyarapodott felajánlásukból, amelyet december 21-én este kapcsolhattak be először.

 Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Ismerkedés a készségfejlesztő játékokkal

 

Vajon mi lehet ez

 Őszinte öröm a fenyőfa körül

Horváth István is figyeli a gyerekek játékát

Mi lehet a párja

Nagyon tetszik

Teljes felfedezés

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.