Egy híján tizenhárom…
Már egy nap sincs hátra a 2012-es esztendőből. Néhány olyan képpel igyekszem illusztrálni gondolataimat, amelyek annak idején ebben a formában nem jutottak nyilvánosságra, csak azért, hogy picit, emlékezzünk együtt: milyen is volt 2012… S mit gondolok arról, vajon milyen lesz 2013? Önök mit gondolnak?
Ha röviden szeretném jellemezni, 2012 felgyorsult, olykor tömény, kiszámíthatatlan esztendő volt, sok-sok fűszeresen szép pillanattal. Összességében azonban csömört kaptunk a politikai csatározásoktól, a tikkasztó melegtől, az aszály nyújtotta látványtól, a pénztelenségtől és még sok minden mástól, ami az egészséghez való jogunkat csonkolta.
Megmarad azért belőle a szépség, a tehetség tenniakarásának varázsa, de a kevesebb néha több elégedettsége is, mert amit elértünk, azért sokkal keményebben kellett küzdenünk, mint valaha is, korábban. Számszerűsíteni veszteségeket csak addig érdemes, amíg választ adunk arra a feltett kérdésre: mit csinálhatnánk jobban, ügyesebben 2013-ban, s valójában mi-minden is kellene ehhez, esetleg a pénzen kívül… Mert az az új évben sem lesz, mindenkinek?!
Hol a határ? Meddig feszíthetjük teherbíró képességünk korlátait, hogy az igazságtalan versenyfutásban csak némi esély maradjon még tovább lépni, újabb értékeket teremteni.
2012-ben éleződött a káosz lehetősége az állandó változtatási kényszerben. S mivel egyre inkább érezzük a nyomasztó feszültségeket, jobban elkezdtünk befelé figyelni, és ez jó. Fogékonyabbak lettünk a régmúlt hagyományaira, értékeire, ki-ki a természet nyugalmába menekül, egyre többen ismerik fel a termőföld lényegét, és elkezdik megszeretni és megbecsülni annak termését, a tisztán hazait.
(Fotó: Dömsödi Mihály)
Ellentmondásos év volt 2012, jobban mint 2011. A világgazdaság gyengülésének nyomása tette azzá. Egyre inkább érezzük, másoktól függünk, és ez nem jó. Egyéniségünk rombolása miatt joggal aggódunk. Mindjárt jobb lenne, ha azt a töménytelen adósságot egyszerűen elfújná valamiféle jótékony szél a semmibe. De megállni még sem tudunk a fogyasztási lejtőn.
Nem volt elég időnk 2012-ben. Mintha két világ közt vesztegelnénk. Az egyik énünk folyton rohanna, hogy ne maradjon le egyetlen eseményről sem, míg a másik pontosan tudja, változtatni kell, mielőtt bedarálódunk, mert mi van a helyünkkel? Ott vagyunk egyáltalán? Hogyan is lehetünk a leghasznosabbak? Jó-e, ha folyton a megfelelési kényszer igazgatja az embert?
Rengeteg kérdés marad nyitva 2013-ra. Ám biztos vagyok abban, a legtöbbre meg is kapjuk a választ. Viszont születnek majd újabb kérdések, csak hogy ne unatkozzunk.
Mit várok tehát 2013-tól? Bizonyára folytatódik az idei trend. Lesz bőven váratlan fordulat, bizonytalanság a vaktában csapongó helyzetekben. Persze igazából nem ezt szeretném: először is sokkal jobb egészséget szeretteimnek és magamnak. Kevesebb létbizonytalanságot mindnyájunknak és kicsivel többet, mint szép pillanatokat. Némileg kevesebb bulit, és több értéket, több jó szót, megértést, szeretetet mindenkinek!
Ne csak elmenjünk egymás mellett, tartozzunk is össze. Gépkötelékek helyett jó lenne tényleg figyelni egymásra. Ebben a reményben 2013-ban is számítunk kedves Olvasóinkra. Köszönjük a rengeteg rejtvénymegfejtést, a jókívánságokat, s hogy tényleg törődnek a munkánkkal.
2013-ban kívánok mindannyiuknak okot a jókedvre, örömteli meglepetésekre, képességet a józan belátásra és helyzetértékelésre. BUÉK 2013! S ami még nagyon fontos, veszteségek nélküli napokat éljünk! Aszálytól, vihartól mentesen…
Fotók és gondolatok: Dömsödi Teréz