Sarkadi Szabó Kornél: Hullámokban jön a válság

Sarkadi Szabó Kornél előadásaAz önkományzat szervezésében került sor immár második alkalommal az ECO Szentes gazdasági fórumra a Megyeházán, még az ünnepek előtt.

A helyi vállalkozói szféra információkhoz juttatásának igényével kérték fel előadónak többek között Sarkadi Szabó Kornélt, a Hungária Értékpapír Zrt.  stratégiai igazgatóját is, aki nem festhetett tulságosan derülátó képet arról, merre is tart világunk gazdasága, és azon belül Magyarország.

Az elemző szakember grafikonok segítségével szemléltette a válságkezelés hiányosságait és azok következményeit, hogyan juttat folyamatosan újabb és újabb pénzeket a piacokra a pénzjegynyomda el alapján működő világelit, ami miatt a politikacsinálók is folyamatos döntéskényszerben vannak.

Az elemző szerint a pénzjegynyomda elv rendben is volna, azonban mellette a válságkezelés konkrét lépéseinek is meg kellene valósulnia. Az adósság lebontására azonban csak utópisztikus elképzelések születnek – mondta.

Sarkadi Sz. Kornél szerint 2013-ban továbbra is a válság újabb hullámaira lehet felkészülni. Rendkívüli kihívás az ipari termelés meredek csökkenése, vagy az inflációs nyomás ellensúlyozása. A folyamat része most már az ázsiai gazdaság lassulása is.

Hazánk gazdasági kilátásairól ekként vélekedett: A magyar és spanyol csőd kockázat párhuzamosan halad. Tény, hogy hazánk gazdasága számára az utóbbi fél év szerencsésen alakult, azonban ez nem csökkenti a jövő évi kockázatok esélyét. Az államkötvények folyamatos felvásárlása az ez irányú kereslet csökkenésébe fordulhat át, ami visszavetné a hozamokat is. További problémát jelent a folyamatos forráskivitel, vagy az élelmiszer árak magasan tartása. 2013-ban hazánkra kiugróan magas törlesztési kényszer hárul, ami tovább nehezíti a gazdasági növekedés, versenyképesség kibontakozását. Marad továbbra is a cselekvési kényszer, a koncepciók közelítése a realitáshoz – magyarázta a szakember. A beruházás ösztönzés, a versenyképes bérek  és a megfelően képzett mukaerő együttese azonban nem fikció, a kilábalás fontos pillére lenne – hangzott el.

Kép és szöveg: dite

Előzmény: www.varosivisszhang.hu/?p=17154

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.