Bővült, megújult a Klauzál utcai óvoda épület

Alapfokú nevelési, oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztése címmel kétfordulós DAOP pályázatot írtak ki 2007-ben, amelyre Szentes Város Önkormányzata a következő év elején be is nyújtotta pályázatát a Klauzál utcai óvoda felújítása érdekében.

Ez a pályázat forráshiány miatt akkor meghiúsult, majd 2010-ben kapott az önkormányzat értesítést arról, hogy első körben a pályázat mégis nyertes lett. Ezt követően a projektfejlesztési időszak következett, és 2011. márciusában a második körös pályázat beadására is sor került,  eredményesen. A szerződést 2011. szeptember 30-án írták alá. Ennek értelmében az óvoda felújítására közel 204 millió forint támogatás állt rendelkezésre, amelyet az önkormányzatnak 66 millió forint önrésszel kellett megpótolnia.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg tehát mára.

A régi épületben működő 4 csoport helyett a projekt keretében 8 óvodai csoportszoba bővítésére kerülhetett sor.  Az új épületrészben – a meglévő épületrész felújítása mellett –  4 csoportszoba és a kiszolgáló helyiségek kialakításával, és egy, a 21. század követelményeinek megfelelő tornaszobával bővült az intézmény. Lehetőség nyílt fejlesztő és orvosi szoba, elkülönítő és kiszolgáló helyiség kialakítására is.  Korszerűsítették a tálaló konyhát és nevelőmunkát segítő eszközöket szereztek be. Az épület utólagos hőszigetelést kapott, korszerűsítették a világítást, fűsét és a játszóudvart is. Az önrészből kerékpártárolót, vagyonvédelmi rendszert létesítettek, az oszlopokat kerámia díszítéssel látták el. Jelenleg 7 csoportban mintegy 140 kisgyermek veszi igénybe az óvoda szolgáltatásait a Klauzál utcai óvodában.

Kép és szöveg: D. T.

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.