Él még a szentesi csipke

Szentesi csipkeElőző számunk megjelenése óta két „újabb“ hölgyről tudunk a vert csipke készítésével kapcsolatban. A jelenleg Sopronban élő, de szüleihez rendszeresen hazalátogató Barta Edit mesélte, hogy néhány évvel ezelőtt Török Istvánné Etelka utolsó tanítványaként több csipkét is készített.
A másik vállalkozó kedvű hölgy Demeter Erzsébet, aki alig egy hónapja kezdte el tanulni Rupaszov Ferencné Gita néninél a vert csipke készítés rejtelmeit. Büszkén mutatta, milyen szépen halad a „tanulócsíkkal“, amihez „csak“ hat orsó váltogatásának sorrendjére kell figyelnie.

A sokféle csipkekészítési technika között van olyan is, amelyhez egy darab gyufásdoboztető nagyságú „kis szerszámocska“ kell. Ez a technika a  frivolitás vagy „hajócsipke“ készítés, amit ma Szentesen özv. Szécsi Andrásné tud a legügyesebben művelni. Katika nagyocska leányként az 1960-as évek elején egyetlen egy este tanulta meg a hajócsipke készítés alapjait a Sziléziából származó özv. Saile Károlyné Rózsi néni tanárnőtől. A frivolitás csipke készítéséhez az ábrán is látható rugalmas anyagból, az alakjára utalva ún. „hajócska“ szükséges. Erre csavarja fel a készítendő munkadarabnak megfelelő vastagságú, 60-as, 80-as vagy 100-as horgolócérnát. A cérnából először a mintának megfelelő számú, ún. „kettős csomót“ készíti el. A kettős csomók összekapcsolásából lesz a „pikó“. Ezekből alakulnak aztán ki a különböző csillagocskák, virágocskák, majd a terítő.

Szentesi csipkeSzécsiné szerint a hajócsipke készítése aprólékos, nagy figyelmet igénylő, de az alkotás igaz örömét nyújtó munka. Szívesen vállal tanítványokat, bár a jelentkezőnek tudnia kell, hogy e mellett a kézimunka mellett nem lehet tévét nézni, hiszen munka közben a minta alapján folyamatosan számolni kell. Tévesztés esetén legtöbbször nem lehet elbontani a hibás részt. Ilyenkor csak az olló segít! Hosszú gyakorlat kell ahhoz is, hogy valaki önálló mintát is tudjon készíteni.

Szécsiné legtöbbször ajándékozásra, kiállításokra készítette és készíti jelenleg is terítőit. Néhány éve tagja a Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház népművészeti szakkörének. Véleménye szerint a helyi és környékbeli kiállítások mellett  nagyobb propagandát érdemelne kézimunkáik bemutatása, népszerűsítése. Úgy gondolja, hogy ehhez az interneten a  „Kézművesek Európában“ portált is fel lehetne használni. Alkotásaikat itt ők is  közkinccsé tehetnék, s ezáltal új szakmai, baráti és üzleti kapcsolatokra  lelhetnének mindannyian, akik napjainkban a hagyományos tárgyi díszítőművészet szentesi szerelmesei.

Írta: Paksi Márta

2 hozzászólás “Él még a szentesi csipke” bejegyzésre

  1. Kiss Józsefné /Erika/:

    Én is szeretném megtanulni a hajócsipke készitést.Egyszer utazás közben a vonaton láttam ilyen csipkét készülni egy idős hölgy kezében, de az ut rövidsége miatt nem tudtam jól megjegyezni a technikáját.Azóta is kutatom, ki ismeri a frivolitást,vagy segitséget tudna adni a keresésében.Nagyon örülök, hogy végre rábukkantam és remélem a segitségemre lesz valaki, amit előre is köszönök.

  2. Dömsödi Teréz:

    Kedves Erika! Kérem, hogy írja meg nekem közvetlen elérhetőségét a visszhang@szentesinfo.hu címre, hogy bővebben is tájékoztathassam.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.